Hogyan kezeljük a heveny vesegyulladást?

597
HOZZÁSZÓLÁS:

Mindenekelőtt feküdjön a beteg – Ezt megérti mind a beteg, mind a hozzátartozó addig, míg komoly tünetek vannak. A fekvés azonban mindaddig szükséges, míg a betegség teljesen vissza nem fejlődött.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a fekvés fontosságát: Számtalan esetben hallja az orvos a már gyógyuló betegtől vagy enyhe tünetekkel járó esetben azt, hogy ,,csak egy kis időre keltem fel, ez bajt nem okozhat”.

Franz Volhard (1872-1950), a vesebajok nagy kutatója már több évtizeddel ezelőtt hangsúlyozta, hogy minden nap, amelyen a beteg kezelés nélkül jön-megy, az nagymértékben rontja a prognózist: Ez a tétel ma is, változatlanul érvényes.

Az orvos feladatkörei:

• A vérnyomás, a szív és a vérkeringés kezelése az orvos feladata.

Ugyancsak az orvos dolga az étrend összeállítása.

A beteg kötelessége az étrend pontos betartása. Ez vonatkozik a hozzátartozókra is, ugyanis a szeretet vezérelte aggodalom sokszor helytelen tettekhez, pl. tiltott ételek adásához vezet.

Súlyos esetben koplalással, szomjaztatással, illetve kevés – pontosan kiszámított mennyiségű – folyadék adásával kezdhető el az étrendi kezelés. Nagyon rossz érzés a szomjúság, sokkal nehezebben tűrhető el, mint az éhezés, ennek legyőzéséhez az orvos pszichológiai támogatásán kívül a beteg és a hozzátartozók segítsége is szükséges.

loading...
597
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]