Fehérjebevitel vesebajok esetén

597
HOZZÁSZÓLÁS:

Fehérjét elsősorban a hús, a hal, a tej, a tojás és a sajt tartalmaz (állati fehérjék), azonban a növényekben is van fehérje (növényi fehérjék). A szervezetbe került fehérjék alkotórészeikre, aminosavakra bomlanak. A szervezetnek aminosavakra van szüksége, hogy azokból saját maga építse fel az emberi szervezet fehérjéit. novenyi-feherje-04

A fehérjét két fajta aminosavból építi fel a szervezet:

  • Az egyik csoportot az emberi szervezet is elő tudja állítani,
  • a másik csoportot, az ún. nélkülözhetetlen aminosavakat, azonban a táplálékkal kell felvenni.

MENNYI FEHÉRJÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK EGY NAP?

Legáltalánosabban elfogadott vélemény, hogy átlagos munka végzésekor testtömegkilogrammonként 1 grammra van szükség, tehát egy 70 kg-os ember napi fehérjeszükséglete 70g. Később az is kiderült, hogy az energiát szolgáltató tápanyagok, elsősorban a szénhidrátok, fehérjemegtakarító hatással rendelkeznek.

Egy bizonyos fehérjemennyiséget azonban el kell fogyasztani, mert ha ezt nem kapja meg a szervezet, saját fehérjéit bontja le.

VESEBETEGSÉGBEN SZENVEDŐKNÉL KISSÉ MÁS A HELYZET!

A diéta előírása az orvos feladata. A vizsgálatok alapján a kezelőorvos állapítja meg azt, hogy a vesebetegség milyen szakban van. Ettől függően állítja össze az étrendet.

∼ Heveny vesebajos beteg számára a napi megengedett fehérjemennyiség kb. 20g lehet – A beteg ugyanakkor általában kórházi kezelésre szorul, ahol külön odafigyelnek egészségi állapotára.

∼ Krónikus vesebajban a fehérjebevitel lehetőségét a beteg állapota szabja meg.

Amíg a veseműködés csak részben romlott meg, addig nincs szükség különleges étrendre. A sót csak magas vérnyomás vagy keringési zavarok esetén kell 3—4 g-ra korlátozni.

Ha a vese nem sűrít, a vizelet híg, de bőséges (napi 2,5—4 l), és a vérben a maradéknitrogén értéke nem magas, úgy a napi fehérjefogyasztást sem kell mérsékelni, 50—60 g engedélyezhető. Ha a veseműködés tovább romlik, és a vér maradéknitrogén-tartalma meghaladja a normális értéket, akkor már szigorúbb étrendre van szükség:

  • A fehérjefogyasztást csökkenteni kell,
  • és amennyiben ez a szervezet fehérjeháztartását megzavarja, rá kell térni fehérjeszegény, de a nélkülözhetetlen aminosavakat tartalmazó étrendre.
  • Ennek receptúrája és főzéstechnikája különleges.
loading...
597
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]